Mesemondóverseny - 2016. március 30.

13. alkalommal került megrendezésre az Illyés Mesemondóverseny a Cecei Általános Iskolában. Nagy érdeklődés látszott már a verseny megkezdése előtt, hisz közel 100 versenyző töltötte meg az iskola auláját, kísérőkkel együtt. Sok szeretettel látták vendégül a ceceiek a környékbeli iskolákat.

2003-ban rendezték meg először a versenyt abból az apropóból, hogy ezen a vidéken született és nőtt fel az író, költő Illyés Gyula, aki számos népmesét gyűjtött össze.

Elsőként Pajor Lili, az iskola tanulója köszöntötte az összegyűlt érdeklődőket Boldizsár Ildikó Lázár Ervin öröksége című írásával a mesék csodálatos világáról. Majd az iskola igazgatója, Király László köszöntött mindenkit. Az ünnepi műsorban hallhattuk Várady–Szabó László és Szalai Anna zongorajátékát, majd a cecei fiúénekkart.

A műsor után közösen a vendégekkel átsétáltak az Illyés Gyula-emlékszoborhoz, hogy megkoszorúzzák azt. Majd mindenki elfoglalta az évfolyamához tartozó termet, ahol kezdetét vette a megmérettetés. A verseny végén, míg a tanárok tanácskoztak az eredményeken, a tanulók az aulában sütikkel dugig rakott asztalokról falatozhattak.

Mágocsi Adrienn

Eredmények:

1. osztály
I. Zentay Balázs György – Aba
II. Rabi Csenge – Aba
II. Törzsök Panka – Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd
III. Horváth Jázmin – Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd

2. osztály
I. Huszár Emese – Sárszentmiklósi Általános Iskola
II. Nyári Piros Alma – Szent István Általános Iskola Töbörzsök
III. Pintér Laura – Cece
Különdíj: Palotás Panna – Sárszentmiklósi Általános Iskola

3. osztály
I. Gősi Gabriella – Nagydorog
II. Ihász Levente János – Sárszentmiklósi Általános Iskola
III. Nyári Ilona Karola – Sárkeresztúr
III. Salgóvári Réka – Aba

4. osztály
I. Makkos Illés Marcell – Nagylók
II. Bartók Hanna – Sárszentmiklósi Általános Iskola
II. Zsuzsics Cintia – Sárkeresztúr
III. Simon Hanna – Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd

5. osztály
I. Pajor Lili – Cece
I. Dániel Zsolt Dániel – Petőfi Sándor Gimnázium Sárbogárd
II. Kovács Réka – Petőfi Sándor Gimnázium Sárbogárd

6. osztály
I. Lajter Laura – Nagydorog
II. Lehota Eszter – Cece
III. Pszota Csenge – Mészöly Géza Általános Iskola Sárbogárd

7-8. osztály
I. Huszár Anna – Sárszentmiklósi Általános Iskola
I. Horváth Zsombor – Petőfi Sándor Gimnázium Sárbogárd
II. Bali Miklós – Cece
III. Kovács Roland – Alsószentiván

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét