Varázskötés - 2016. október 4.

2016. szeptember 27-én a Cecei Általános Iskolában ezzel a címmel rendezett interaktív élménypedagógiai foglalkozást gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak az önkéntes segítségnyújtásról a Szitakötő folyóirat szerkesztője, Horgas Judit és két segítője. A két segítő diák stílusosan önkéntes munkaként végezte a foglalkozás vezetését.

A Szitakötő magazin fenntarthatósággal kapcsolatos oktatási programjában fontos szerepet játszik az öko szemlélet érvényesülése, az egymásra figyelés és egymás segítése. A program alapját képező Szitakötő folyóirat példányait egy tanévben négy alkalommal juttatják el hozzánk ingyenesen. Cserébe kötelező feladatunk az adott tanévben egy pedagógusképzés és egy gyerekfoglalkozás szervezése. Ebben a tanévben a Varázskötés foglalkozáson 24 negyedikes diákkal, 8 pedagógussal és 6 szülővel és nagyszülővel egy 90 perces, játékos foglalkozáson vehettünk részt, amelynek célja, hogy gyerekek és felnőttek együtt, jó hangulatban ismerkedjenek a civil segítségnyújtás örömeivel. A foglalkozás semmilyen előzetes felkészülést, tudást nem igényelt, minden felszerelést a szervezők hoztak, még egy kis vendéglátásban is volt részünk.

A feladatok játékos formában vették rá a résztvevőket az együttműködésre (hosszú kötélre csomókötés, vagy limonádékészítés bekötött szemmel). A komolyabb, gondolkodtató feladatok megoldása során kiderült, hogy már kisdiákjaink is milyen sokat tudnak a környezetünkben lévő problémákról, és milyen segítőkészek a rászorulókkal szemben.

Köszönjük a vidám és hasznos délutánt!

Ráczné Pincési Julianna
szervező pedagógus

Határtalanul Fenntarthatósági Témahét

Cece

Cece Nagyközség
honlapja

Ökoiskola

Óvoda

Cecei Óvoda
 

Digitális témahét